2020.06.08. 0

2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat

2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat
2020.06.08. 0

2021. január 1. helyett 2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat – közölte Gulyás Gergely a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A betiltást úgy kell megtenni, hogy az – különösen a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben – ne veszélyeztessen munkahelyeket – hangsúlyozta.

Jelezte, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lefolytatta az egyeztetéseket az ágazati szereplőkkel és a leginkább érintett választókerületek parlamenti képviselőivel – elsősorban a fideszes Font Sándor kerületét érinti -, ezután állapodtak meg a jövő évi július 1-jei időpontban, valamint abban, hogy 15 mikron felett fogják betiltani az egyszer használatos műanyagok gyártását. Az EU-s előírás 50 mikron feletti betiltást ír elő, vagyis a magyar szabályozás szigorúbb lesz – jegyezte meg.

“A zöldpolitikában vitt elkötelezettségünkkel ez összhangban áll” – mondta.

Közölte továbbá, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium az ágazatban tízmilliárd forintot bocsát a vállalkozások rendelkezésére a technológiaváltás érdekében, így a versenyképességük ugyanolyan vagy még jobb lesz annak ellenére, hogy az eddigi termékeik egy részét a továbbiakban nem gyárthatják majd.

mti

Anna Shvets fotója a Pexels oldaláról

Forrás: https://www.dontwasteit.hu/2020/05/29/2021-julius-1-jevel-tiltjak-be-magyarorszagon-az-egyszer-hasznalatos-muanyagokat/?fbclid=IwAR0i1KoLkEpnALycIFznWTVOaBSo_0QCIADSkzW7h_CpBYFcshZx9avfmCg

Előző bejegyzésÚjabb műszaki cikkes bűnszervezetet iktatott ki a NAVKövetkező cikk Visszavonta a kormány a saját javaslatát az egyszer használatos műanyagok betiltásáról

Legfrissebb híreink

  • Hulladékgazdálkodás: bekeményít a kormány
  • Itt kötnek ki a palackok, amiket visszaváltunk a boltokban
  • Hivatalossá váltak a magyar ESG-törvény módosításai

Kategóriák

  • Blog
  • Blog
  • Egyéb kategória
  • Hírek
  • Hírek

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország

Címkék

#EPRdíj #Hulladékgazdálkodás #Kiterjesztettgyártóifelelősségirendszer 2021 bevallás EPR EPR EPR jogszabály EPR VÁLTOZÁSOK EPR VÁLTOZÁSOK Fenntartható gyártói felelősség Fenntartható gyártói felelősség Green Tax Service Kft Hordtasak HulladékgazdálkodásGreenTaxService inforáció infó kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer Kiterjesztett gyártói felelősség kezelése Kiterjesztett gyártói felelősség kezelése Kiterjesztett termékéletciklus menedzsment Kiterjesztett termékéletciklus menedzsment képviselet Környezetbarát termékdíj Környezetbarát termékdíj Környezeti termékdíj szolgáltatások Környezetvédelem Környezetvédelmi díjak optimalizálása Környezetvédelmi költségvetés Környezetvédelmi termékdíj tanácsadás kötelezettség Külföldi behozók termékdíj kötelezettsége Műanyag Számlázási tapasztalatok az EPR díj tekintetében tanácsadás tanácsadó termékdjí Termékdíj Termékdíj képviselet Termékdíj tanácsadás Termékdíj törvény termékek törvény Zöld gazdaság megoldások Zöld termékdíj
Copyright © 2019 Vinkó György minden jog fenntartva
Adatkezelési tájékoztató
  • Kezdőlap
  • Ügyvezetői köszöntő
  • Szolgáltatásaink
  • Szakértőink
  • Szakmai együttműködő partnereink
  • Referenciáink
  • Kapcsolat
  • Blog
  • Hírek
  • Impresszum
  • Regisztráció
  • Belépés
  • Adatkezelési tájékoztató

Disdukcapil Kab. Samosir

Universitas Gadjah Mada

 

matauangslot

sbobet

 

nono4d

nono4d

 

slot zeus

slot zeus

slot777

slot777

slot777

slot777

slot777

slot777

slot777

slot88

slot gacor 88

slot viral

slot bet kecil

slot demo

 

toto togel 4d

togel viral

situs toto

situs toto

situs toto

situs toto

https://unsuri.org/

https://itppi.id/

https://poltekcwe.id/

999 Slot

Slot777

https://internationaljournal-isssh.com/

Slot777

TOTO 4D

NANA4D

NANA4D