2021.02.01. 0

Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény

Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény
2021.02.01. 0

Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése, mert sérti a tulajdonhoz való jogot

– mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán született határozatában, melyet szerdán tett közzé a testület a honlapján.

Az Országgyűlés december 15-én szavazta meg a törvényt, ám a köztársasági elnök nem írta alá a jogszabályt, hanem előzetes normakontrollra az Ab-hoz küldte.

Az államfő indítványában három ponton vetette fel a törvény alkotmányellenességét. Ezek közül az egyik szerint a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvény elvonja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát, kártalanításról azonban nem gondoskodik, sőt még fizetési kötelezettséget is kilátásba helyez a termelőknek, amivel duplán kárt okozhat.

A köztársasági elnök indítványa szerint

a törvénynek ez a rendelkezése sérti a tulajdonhoz való jognak az alaptörvényben rögzített védelmét azzal, hogy a termelési és ipari hulladékok tulajdonát teljes és feltétlen, azonnali kártalanítás nélkül elvonja.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az Ab január 19-i határozata megállapította, hogy ez a támadott rendelkezés bizonyos esetekben valóban úgy korlátozza a hulladéktulajdonosnak is minősülő hulladékbirtokosnak a hulladékhoz fűződő tulajdonjogát, hogy ezzel neki tényleges, pénzben is kifejezhető hátrányt okoz, de nem ír elő arányosságot biztosító ellentételezési kötelezettséget.

Az Ab kiemelte:

a jogalkotó feladata olyan, kellően differenciált rendszer megalkotása, amely egyszerre teremti meg a hulladéktulajdonosok ellentételezését, és veszi figyelembe a kötelező közszolgáltatási, környezetvédelmi és közegészségügyi szempontok maradéktalan érvényesítését úgy, hogy azok az uniós szabályozásból származó szabályozási kötelezettségeknek is megfeleljenek.

Az Ab az indítványnak a törvény két másik pontjának alkotmányellenességére irányuló részét elutasította.

A többségi határozathoz két alkotmánybíró, Handó Tünde és Szívós Mária fűzött különvéleményt.

Az Ab hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatos határozata ezen a linken olvasható.

forrás:https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/alkotmanyellenes-a-hulladekgazdalkodasi-torveny-3500437/?fbclid=IwAR395pJAk6m3dFi32cBKzG8ANjaUWtMfv0f7kH1B59NuVbQ2kieaeGdqGLw

Előző bejegyzésAz elektromos, elektronikai berendezések utáni termékdíjkötelezettség meghatározásának alapvető előírásaiKövetkező cikk A parkolóházak mumusaivá válhatnak az elektromos autók

Legfrissebb híreink

  • Hulladékgazdálkodás: bekeményít a kormány
  • Itt kötnek ki a palackok, amiket visszaváltunk a boltokban
  • Hivatalossá váltak a magyar ESG-törvény módosításai

Kategóriák

  • Blog
  • Blog
  • Egyéb kategória
  • Hírek
  • Hírek

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország

Címkék

#EPRdíj #Hulladékgazdálkodás #Kiterjesztettgyártóifelelősségirendszer 2021 bevallás EPR EPR EPR jogszabály EPR VÁLTOZÁSOK EPR VÁLTOZÁSOK Fenntartható gyártói felelősség Fenntartható gyártói felelősség Green Tax Service Kft Hordtasak HulladékgazdálkodásGreenTaxService inforáció infó kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer Kiterjesztett gyártói felelősség kezelése Kiterjesztett gyártói felelősség kezelése Kiterjesztett termékéletciklus menedzsment Kiterjesztett termékéletciklus menedzsment képviselet Környezetbarát termékdíj Környezetbarát termékdíj Környezeti termékdíj szolgáltatások Környezetvédelem Környezetvédelmi díjak optimalizálása Környezetvédelmi költségvetés Környezetvédelmi termékdíj tanácsadás kötelezettség Külföldi behozók termékdíj kötelezettsége Műanyag Számlázási tapasztalatok az EPR díj tekintetében tanácsadás tanácsadó termékdjí Termékdíj Termékdíj képviselet Termékdíj tanácsadás Termékdíj törvény termékek törvény Zöld gazdaság megoldások Zöld termékdíj
Copyright © 2019 Vinkó György minden jog fenntartva
Adatkezelési tájékoztató
  • Kezdőlap
  • Ügyvezetői köszöntő
  • Szolgáltatásaink
  • Szakértőink
  • Szakmai együttműködő partnereink
  • Referenciáink
  • Kapcsolat
  • Blog
  • Hírek
  • Impresszum
  • Regisztráció
  • Belépés
  • Adatkezelési tájékoztató

Disdukcapil Kab. Samosir

Universitas Gadjah Mada

 

matauangslot

sbobet

 

nono4d

nono4d

 

slot zeus

slot zeus

slot777

slot777

slot777

slot777

slot777

slot777

slot777

slot88

slot gacor 88

slot viral

slot bet kecil

slot demo

 

toto togel 4d

togel viral

situs toto

situs toto

situs toto

situs toto

https://unsuri.org/

https://itppi.id/

https://poltekcwe.id/

999 Slot

Slot777

https://internationaljournal-isssh.com/

Slot777

TOTO 4D

NANA4D

NANA4D