Green Tax Service Kft.

Szakértőink

A Green Tax Service Kft-vel együttműködés során közreműködő tanácsadó, szakértő kollégánkról röviden:

Felhívom a figyelmet arra, hogy az itt felsorolt személyek, nagyrészt nem képezik a Green Tax Service Kft állományi létszámát, olyan hiteles szakértők, akik tőlünk független, önálló, kiemelkedő és sikeres tevékenységet folytatnak, viszont Partneri igény esetén közösen állunk rendelkezésre

Dr. Hajós Attila

ügyvéd, adójogi szakjogász

A Vám- és Pénzügyőrségnél, majd a Nemezti Adó- és Vámhivatalnál szerzett közel húszéves tapasztalat bírtokában ügyvédként nem csupán „klasszikus” adó- és vámügyekben jár el, hanem olyan speciális területeken is, mint pl. a fémkereskedelmi kérdések. A Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda egyik alapítója, irodájának szakterületei a NAV hatáskörébe tartozó minden ügyet lefednek. 2018. óta a Vámjogi Szakértői Hatósági Vizsga vizsgabiztosa, 2019-től a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége Fémszekciójának vezetője, a Jogi Szekció tagja.

HOHL ZOLTÁN​

Tanári pályán és hatóságnál eltöltött évek után közel másfél évtizedig a Sanyo Hungary Kft. környezetvédelmi és rendszerirányítási vezetője volt. Több éves auditori tevékenység után auditorok képzésében is részt vesz. Jelenleg vállalatok komplex szemléletű, gazdaságos, jogszabályszerű és fenntartható működésének kialakítását és üzemeltetését támogatja (engedélyezési eljárások, hatósági ügyintézések, környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, ADR, rendszerek kialakítása és működtetése).

HORVÁTH ERIKA

KÖZGAZDÁSZ, HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TANÁCSADÓ​

2003-tól 2011-ig a magyar Zöld Pont szervezet – ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. – hulladékgazdálkodási osztályvezetője volt. A koordináló rendszer államosításakor – 2012 – felkérték az új szervezet (Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség) szakmai vezetésére. www.szelektivinfo.hu Kiváló közép-kelet európai ismeretekkel rendelkezik, mivel projektmenedzserként dolgozott a német Reclay Group-nál. www.reclay-group.com Jelenleg nem csak a hulladékgazdálkodás területén aktív, de több nemzetközi cégnek is készít teljes, átfogó elemzést a magyar környezetvédelmi termékdíj rendszerről.

Laczi Ferenc

Igazságügyi jövedéki szakértő.

Széles körben lát el jövedéki vonatkozású feladatokat. Tevékenysége lefedi a jövedéki termékek teljes vertikumát az adóraktári tevékenységtől az engedélyezési eljáráson át a jövedéki termékek kiskereskedelméig bezáróan. Közel száz partnerrel dolgozik együtt, akik közt megtalálhatók multinacionális nagyvállalatok, kis- és közepes vállalkozások, sőt egy iparágat összefogó szakmai szövetség munkáját is segíti tanácsadóként. Igazságügyi szakértői minőségben pedig több esetben is segítette a nyomozó hatóság vagy a bíróság munkáját.

Seenger Mónika

közgazdász, papíripari üzemmérnök, csomagolási technológus

1985-1991 a P.V. Csepeli Papírgyár technológusa, 1991-1992 műszaki vevőszolgálatos, 1992-2008 a Dunapack Zrt. key account menedzsere, 2008-2017 a Dunapack Kft. vevőszolgálati osztályvezetője és mellette 2011-től termékdíjas ügyekben szakmai kapcsolattartó, támogató.

Szabó Zsuzsanna Klára

Vámtarifa specialista, igazságügyi szakértő

Szakmai pályáját 1999. évben kezdte a VPOP vámérték, transzferár, származás és vámtarifa főosztály főelőadója volt, majd a NAV Szakértői Intézet munkatársa. A Knorr-Bremse müncheni vámcsoportjának vámszakértője. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara, valamint a Magyar Vámügyi Szövetség aktív tagja. Oktatói tevékenységet folytat a Külkereskedelmi Oktatási és Tanulmányi Központban (KOTK) és a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrumban (BGSZC).

Szűcsné Perényi Krisztina

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértő Intézetének korábbi áru besorolási osztályvezetője, vám- és jövedéki igazságügyi szakértő.

Sztruhár Imre

Közgazdász, adótanácsadó

2005-2008 Plus Élelmiszer Diszkont Kft. adóreferense, majd az Öko-Hungária Csomagolási Hulladékkezelést Koordináló szervezet kereskedelmi igazgatója volt, jelenleg a Green Tax Service Kft. tulajdonosa és ügyvezetője. A Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ) Környezetvédelmi tagozatának aktív tagja. A Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája, valamint a BGSZC Belvárosi Gazdasági Szakgimnázium termékdíj ügyintéző képzésének szakmai oktatója. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ), valamint a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) aktív tagja.

hu_HUHungarian