Mind
az átvállalások, mind a nyilatkozatok ismertek a két jogszabályban, viszont
azok lényegesen eltérő ügyleteket szabályoznak. Fontos a két jogszabály által
meghatározott jogintézmények pontos megismerése és helyes alkalmazása. Sajnos tapasztalataink alapján sok piaci
szereplő nincs tisztában a termékdíj átvállalás és nyilatkozat közötti
különbséggel és ezt most hatványozza az EPR rendelet által biztosított
lehetőségek tárháza is.
1. Környezetvédelmi
termékdíj
1.1. Átvállalási
szerződések
A
termékdíj törvény két fő okból teremtette meg az átvállalások jogintézményét.
Az egyik, hogy elkerülje a többszörös díjfizetést, mint például amikor az
alapanyag is kötelezett, meg a késztermék is, erre ad megoldást az átvállalás,
hogy a kötelezettség csak egyszer keletkezzen. Ilyen például hullámkarton
lemez, meg a hullámkarton doboz, ami lemezből készül és mindkettő kötelezett
lenne átvállalás hiányában. A másik, leggyakrabban alkalmazott ok, hogy a
kötelezettséggel terhelt termék végül elhagyja az országot, így az nem is
belföldön válik hulladékká, viszont eltérő a termékdíjköteles termék
kötelezettjének, illetve a kiszállítónak a személye. Erre nyújt megoldást, hogy
a csomagolószer gyártójával, vagy átvállaló kereskedőjével átvállalási
szerződést köt a csomagolást végző, becsomagolt terméket kiszállító, így nem
terheli termékdíj a beszerzett csomagolószereket. Igen ám, de 2023. július 1-ét
követő csomagolószer beszerzéseket termékdíj átvállalási szerződés hiányában
sem terheli fizetendő termékdíj, ugyanis annak összege (hordtasakok kivételével
nulla). Azt könnyen beláthatjuk, hogy a nulla díjtétellel növelt cikkek esetén az átvállalás okafogyott, ugyanis az
átvállalásból eredő pozitív eredmény eddig a termékdíjjal növelt vásárlás
elkerülése volt.
A
tasakok, hordtasakok esetén van némi létjogosultsága az átvállalás
megkötésének, ugyanis bizonyos termékek esetén nem eldönthető, hogy azt a vevő
az értékesítés helyén használja, biztosítja csomagolásra vagy sem. Egyébként,
ha a termék egyértelműen a kialakítása miatt hordtasak, akkor annak EPR
kötelezettsége mindentől függetlenül a gyártót, behozót terheli.
Illetve
bizonyos esetben, amikor a csomagolószer kereskedők mind a beszállítóaikkal,
mind a vevőikkel megkötötték az átvállalásokat, akkor a korábban kialakított
adminisztrációs rendszer megtartása érdekében lehet még létjogosultsága. Ez
abban merül ki, hogy a forgalmazott cikkekhez CsK kódokat rögzítettek és azok
rendszer szintű átállítása nagyobb adminisztrációs terhet jelentene.
A Green Tax Service Kft.
határozott álláspontja az átvállalások ügyében: 2023.07.01.
okafogyottakká váltak. Új átvállalási szerződést csak indokolt esetben kötünk. A korábbi átvállalási szerződéseket
ezidáig nem javasoltuk felbontani, viszont amikor azok lejárnak nem javasoljuk újrakötni. 2023.
december 31-ét követően sem javasoljuk azokat töröltetni az Adóhatósággal,
viszont javasoljuk jelezni a beszállító partnere felé, főleg, ha nem
csomagolószer kereskedők, hanem csomagolást végző vevők vagyunk, hogy 2024. január 1-ét követően nem kívánunk
élni az átvállalás lehetőségével, ezért kérjük, az átvállalási záradékot a
számlákról levenni szíveskedjenek: “a termékdíj-kötelezettség a Ktdt.
14. § (5) bekezdés … ) pontja … ) alpontja alapján a vevőt terheli”.
Termékdíj átvállalás nélkül ugyanis a „0” Ft/kg-os termékdíjtételt hangsúlyozzuk,
hogy okafogyott átvállalni.
Illetve
nem szabad szem elől téveszteni, hogy az átvállalt mennyiségekről a KTBEV
nyomtatvány ATV lapján adatot kell
szolgáltatni, így ez is felesleges
adminisztrációs teher a vállalkozások részére, amitől 2024.01.01 után
javasolt megszabadulni. Csomagolást
végző vevőként nem igazán tudjuk elfogadni azt a beszállítói indokot, hogy át
kell állítania a rendszerben a kódokat, csak emiatt kössük ezeket újra, mert
nem szabad elfelejteni, hogy az átvállalási a vevői igényt/érdeket testesíti
meg a jogszabály érdekében, illetve ha a vevő azt nem köti meg a beszállító
úgyis kénytelen az átvállalási záradékot levenni a számlákról, a cikkeket pedig
át CsK kódolni.
1.2. Nyilatkozatok
Az
átvállalásokhoz képest itt határozottan más a helyzet. A nyilatkozatnak
leginkább az alapanyagként való felhasználás, nem csomagolási célú felhasználás
esetén marad jelentősége. Ezek viszont olyan termékek, amik a vámtarifaszámuk
alapján minősülnek csak termékdíjköteles csomagolószernek, azokat jellemzően
nem használják csomagolásra. Viszont a termékdíj törvényben lévő képlet alapján
a termékdíj kötelezettség csomagolószer esetén ad lehetőséget az EPR díj
levonására, „0” Ft/kg díjtétel alkalmazására. Ezért ha korábban a jogalkotó
ezeket a cikkeket csomagolószernek tekintette, akkor tekintse most is annak.
Ennek alátámasztása érdekében javasolt a nyilatkozatok újrakötése, sőt azoknál
a cégeknél javasolt a nyilatkozat megkötése, akik korábban nem tették ezt meg,
nehogy az ellenőrző hatóság keresse az adott vállalkozáson a kiterjesztett
gyártói felelősségi díjat. Fontos megjegyzés, hogy a nyilatkozatokat ugyan
időszakra lehet kötni, viszont annak hosszát a jogszabály, az átvállalásokkal
ellentétben nem szabályozza, korlátozza, így javasolt legalább 3 vagy 5 évre is
megkötni.
2. Kiterjesztett gyártói
felelősségi rendszer (EPR)
2.1. Átvállalási
szerződések
A
leggyakoribb félreértést az adja, hogy sok piaci szereplő a csomagolás
tekintetében is azt hiszi, hogy az EPR kötelezettség a csomagolószer gyártóját,
nem pedig a csomagolást végzőt terheli. Ez egy hatalmas félreértés, ugyanis
hordtasakok, ételtároló edények, italtartó poharak kivételéven ez nem így van,
amikre meg jellemzően senki nem akar átvállalni, ugyanis pont az
adminisztrációs terhek csökkentésé érdekében lett a kötelezett személye így
meghatározva.
A
gépjármű termékáramba tartozó
körforgásos termék gyártója szerződés alapján átvállalhatja a termék
tartozékának vagy alkotórészének minősülő elektromos,
elektronikus berendezés, elem és akkumulátor, valamint gumiabroncs
termékáramba tartozókörforgásos termék gyártójától a tartozéknak vagy
alkotórésznek, illetve mezőgazdasági
termelői szerveződésen keresztül forgalomba hozott körforgásos termék esetén
a mezőgazdasági termelői szerveződés is átvállalhatja
a körforgásos termékekhez kapcsolódó kiterjesztett gyártói felelősségi
kötelezettséget.
Tartalmi
előírásai végtelenül egyszerűek: A kiterjesztett gyártói felelősségi
kötelezettség átvállalása esetén az átvállalási szerződés legalább a szerződő
felek nevét, címét, adószámát, a körforgásos termék megnevezését, KF kódját, az
átvállalás jogcímének jogszabályi helyét és az átvállalás időszakát tartalmazza.
A
kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség az átvállalási szerződés
hatályosságának időszaka alatt, a számlán vagy számlakibocsátás hiányában az
ügylet teljesítését tanúsító egyéb okiraton feltüntetett teljesítés napján,
ezek hiányában az ügylet teljesítésének napján száll át az átvállalóra.
Átvállalás
esetén a kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség az átvállaló általi
belföldi forgalomba hozatalkor keletkezik.
Az
átvállalása esetén a gyártó a belföldi forgalomba hozatalról szóló számlán,
vagy számla hiányában a forgalomba hozatalt bizonyító okiraton feltünteti, hogy:
„a
kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség a vevőt terheli”.
Az
eljárási szabályok a termékdíj törvényben megismertekhez nagyon gyanúsan
visszaköszönnek.
Az
átvállaló az átvállalási szerződést a szerződés megkötésétől számított 15 napon
belül az országos hulladékgazdálkodási hatóság részére megküldi, és kéri a
nyilvántartásba vételét, melyről a hatóság mindkét szerződő felet értesíti.
Az
átvállalási szerződés a nyilvántartásba vétel napjától, vagy ha a felek a szerződésben
későbbi időpontban állapodnak meg, a szerződésben megjelölt időponttól
hatályos.
2.2. Nyilatkozatok
Két
esetben lehet a kötelezett felé nyilatkozatot tenni, az egyik a külföldre
kiszállító vevő nyilatkozata a másik pedig a sütőolajat, sütőzsírt
alapanyagként felhasználó nyilatkozattételi lehetősége.
Nem
kell a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat megfizetni, ha a fizetésre
kötelezett gyártó vevője (a továbbiakban: nyilatkozó) nyilatkozik arról, hogy a
megvásárolt körforgásos termék legalább hatvan
százaléka önállóan vagy más termékalkotórészeként, tartozékaként igazoltan
külföldre kiszállításra kerül.
Ugyan
a teljes mennyiséget EPR díj nélkül szerezheti be, viszont a belföldön
forgalomba hozott mennyiség után beáll a kötelezettség. Ezt sok piaci szereplő
nem így gondolja, kvázi úgy értelmezi, hogy ha 60% felett exportál, akkor
jutalmul a belföldre értékesített mennyiségre nem keletkezik kötelezettsége,
természetesen ez nem így van.
Mi
van abban az esetben, ha nem teljesül a 60%-os kiszállítás, tehetünk-e
nyilatkozatot? Igen, tehetünk, a 60%-os szabály csak a nyilatkozattal
beszerzett mennyiségekre érvényes. Amiről tudjuk, hogy nem kerül külföldre
kiszállításra, arra ne nyilatkozzunk, pontosabban jelezzük az eladónak, hogy az
adott cikkre számoljanak EPR díjat. Tehát ha a 100%-nak csak 1%-a kerül
külföldre kiszállításra, akkor az 1% tekintetében viszont a teljes mennyiség
elhagyja az országot, így nyilatkozat tételre jogosultak vagyunk, de oda kell
figyelni, hogy az eladói számlák záradéka a szándékunkkal összhangban legyen. A
külföldre történő kiszállítás szállítólevéllel vagy fuvarokmánnyal igazolható.
A
kötelezett gyártó vevője nyilatkozhat arról, hogy a megvásárolt sütőolajat más
termék előállításához közvetlen anyagként (alapanyagként) használja fel,
amelynek során a sütőolaj a technológiai eljárás szerint beépül az előállított
termékbe, így ebben az esetben sem kell a kiterjesztett gyártói felelősségi
díjat megfizetni. A nyilatkozat szerinti felhasználása anyagmérleggel
igazolható, amely tartalmazza a végtermék előállításához közvetlen anyagként
felhasznált sütőolaj mennyiségét, a létrejött végtermék mennyiségét, valamint
az egységnyi végtermék létrehozásához felhasznált sütőolaj mennyiségét és
anyagnormáját.
A
körforgásos termék forgalomba hozataláról szóló számlán, vagy számla hiányában
a forgalomba hozatalt bizonyító okiraton fel kell tüntetni: „A
nyilatkozat iktatási száma: …… – ,A
kiterjesztett gyártói felelősségi díj a vevő nyilatkozata alapján nem került
megfizetésre”.
Nyilatkozat
kötelező tartalmi elemei:
.
A vevő neve, székhelye, adószáma,
cégjegyzékszáma, egyéni vállalkozó esetén nyilvántartási száma
.
A gyártó neve, székhelye, adószáma,
cégjegyzékszáma, egyéni vállalkozó esetén nyilvántartási száma
.
22/B. § szerinti időszak megjelölése
.
A körforgásos termék 1. melléklet szerinti
megnevezése és azonosító kódszámának (KF kódjának) 1–6. karaktere
.
A nyilatkozattétel alapjául szolgáló
jogszabályhely (22. § vagy 22/A. §)
Fontos,
hogy a nyilatkozat 3 évre szóló időszakra tehető és a nyilatkozó a
nyilatkozatot az országos hulladékgazdálkodási hatóság részére meg kell küldeni.
A nyilatkozat a hatóság részére történő igazolt megküldés napjától hatályos.
Nyilatkozat befogadójaként feltétlenül gondoskodjunk az igazolás elkéréséről,
ugyanis annak megtörténtéről meg kell győződnünk minden kétséget kizáró módon.
A
nyilatkozat befogadójának továbbá adatot kell szolgáltatni: A kiterjesztett
gyártói felelősségi díj meg nem fizetésével történő forgalomba hozatal esetén a
nyilatkozó neve, címe, adószáma az adatszolgáltatás kötelező tartalmi eleme.
Bízunk benne, hogy ezzel
a szakmai összefoglalóval segítettünk eligazodni a környezetvédelmi termékdíj
és a kiterjesztett gyártói felelősségi jogszabály által kínált átvállalási és
nyilatkozattételi lehetőségek útvesztőjében. Kérdésetek esetén a Green Tax
Service Kft munkatársai állnak rendelkezésetekre a megszokott elérhetőségeken.
Declaration
A GREEN TAX
SERVICE Kft. kijelenti, hogy a tájékoztató összeállítását a termékdíjra és a
kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerre vonatkozó jogszabályok szerinti
előírásoknak megfelelően teljesítette. A mindenkor elvárható gondossággal és
körültekintéssel, a szakmai standardok betartása szerint járt el.
Jelen összefoglaló
nem tartalmazza a teljes termékdíj törvény és annak végrehajtási rendeletében,
illetve a kiterjesztett gyártói felelősségi kormányrendelet által előírt szabályozást.
Célja nem a teljes körűség és a jogi normák hivatkozásainak pontos idézése,
hanem gyakorlati iránymutatást tartalmaz, melynek elsődleges célja, hogy az
összefoglaló közérthető legyen.
A GREEN TAX
SERVICE Kft. tájékoztatja az olvasót, hogy a jelen összefoglalóban leírt
megállapítások, vélemények, javaslatok jogalkalmazói értelmezését, gyakorlatát
és szakmai véleményét tükrözi, melyek szakmai véleménynek, ajánlásnak,
iránymutatásnak minősülnek, de jogi kötőerővel a jelen összefoglalóban
foglaltak nem rendelkeznek. A GREEN TAX SERVICE Kft. az esetleges hibákért,
hiányosságokért a felelősségét kizárja.
A GREEN TAX
SERVICE Kft. nem rendelkezik hatáskörrel a jogszabályok értelmezésére, a jelen
összefoglalóban foglaltak szakmai véleménynek minősülnek, melyek egy esetleges
jogvitában a bíróságokat, hatóságokat nem köti.