Arról már a korábbiakban beszámoltunk, hogy 2021.07.01-étől életbe lépő termékdíj törvény változás a hordtasakok megítélésében hozott új szabályozást. Sajnos ez igen nehéz kihívás elé állította a Green Tax Service Kft csapatát is, ugyanis abba a helyzetbe kerültünk, a partnereink kérdései folytán, hogy az egyik piacvezető termékdíj tanácsadó cégként váltunk tanácstalanná. Mind a saját jogértelmezésünk, és mind a partnereink reakcióiból megállapítottuk, hogy a jogszabály sok ponton nem ad egyértelmű iránymutatást a kötelezettség megállapításával kapcsolatosan, ezért megkérdeztük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, mint jogalkotót valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt mint ellenőrző hatóságot hogy „mire gondolhatott a költő”?
Jelen szakcikkünkben bemutatásra kerülnek az általunk feltett kérdések, valamint a jogalkotó, illetve az ellenőrző hatóság álláspontja a kérdéseinkkel kapcsolatosan. Felelős tanácsadó cégként elsődleges feladatunk, hogy a szerződött partnereink elkerüljék a termékdíj bírságot, ezért mi minden esetben a legszigorúbb és a Partnereink számára legkisebb kockázati forrást jelentő jogértelmezés mellett tesszük le a voksunkat. Felhívom a figyelmet, hogy az állásfoglalások nem teljeskörűen és nem szó szerinti idézése következik, azok teljes egészében a Green Tax Service Kft. kedves Partnerei számára elérhetőek kizárólagosan.
A kérdéseinket minden esetben egy magyarországi székhelyű műanyagipari vállalat szemszögéből vizsgáljuk, akik műanyag csomagolószerek gyártásával és túlnyomó részt belföldi forgalomba hozatalával foglalkozik (tasakok, zacskók, zsákok, eladótéri műanyag zsák- és zacskó, műanyag bevásárló reklámtáska).
Mi minősül a műanyag hordtasak meghatározásában kivételként nevesített műanyag hűtőtasaknak vagy hűtőtáskának?
Az egyik állásfoglalás alapján a műanyag hűtőtasak vagy hűtőtáska kivételként történő kezelése nem új szabály, mivel már 2017. január 1-étől kivételként került meghatározásra. A hűtőtáska vagy hűtőtasak a többnyire fagyasztott áruk vásárlás helyszínéről történő szállítására vagy csomagolására szolgál, oldalfala hajlékonyfalú. Felhasználása nem a környezettudatosság hiányából ered, hanem az élelmiszer állagának megóvása és ezzel az élelmiszer pazarlás megelőzése a szerepe ezeknek a hűtőtáskáknak.
A másik állásfoglalás is hivatkozik a fentiekre, kiegészítve, hogy a kivételként meghatározott termékek elsődleges funkciójukat tekintve élelmiszerbiztonsági célokat szolgálnak, speciális kialakításúak.
Mi minősül az áruk vagy termékek értékesítési pontján a fogyasztók részére biztosított hordtasaknak? Mi minősül értékesítési pontnak? Értékesítési pontnak minősül-e a: hamburgeres vagy gyrosos büfé, amely kizárólag elvitelre biztosítja a termékeit, az élelmiszer boltban lévő hentes pult, ahol a hentes végzi a csomagolást, vevők kiszolgálását végző pékségen belül? Értékesítési pontnak minősül-e a fogyasztóktól elzárt termelő üzem?
Az egyik állásfoglalás szerint az irányelv és azt a hazai jogrendbe átültető Ktdt. (és a kapcsolódó jogszabályok) nem határozza meg az értékesítési pont fogalmát, így azt az irányelv célkitűzéséből kiindulva a köznapi értelembe alkalmazott jelentésből kell kiindulni. A műanyag hordtasakok az áruk értékesítésének a helyszínén arra szolgálnak, hogy abba a vevő kívánságának megfelelő árut helyezzenek el az eladók vagy maguk a vevők (fogyasztók). A biztosítanak kifejezés magában foglalja mindkét esetet. Nincs annak jelentősége, hogy a műanyag hordtasakba a vásárló önkiszolgáló módon vagy az eladó az üzlet eladóterében vagy a raktárban, esetleg a helyben működő pékség üzemi helységében helyezi el a termékeket.
Az alapvető különbség a műanyag hordtasak és az előre csomagolt áruknál alkalmazott (akár azonos műszaki paraméterekkel rendelkező) műanyag zacskók, tasakok között az, hogy az előre csomagolt termékeknél az egységnyi árut a gyártás során helyezik el a műanyag zacskóba, a csomagolószer felhasználás tervezésre kerül az egységnyi áru csomagolására és nem az áru értékesítésének pillanatában dől el a csomagolószer felhasználás.
Ha egy péküzem példáját vesszük alapul, úgy a csomagolva más viszonteladók részére értékesített kenyér csomagolására használt műanyag zacskó nem tartozik a műanyag hordtasakok közé, mert nem az értékesítés pillanatában dől el az áru csomagolásának kérdése, hanem a gyártás részeként került meghatározásra, illetve nem az áruk vagy termékek értékesítési pontján biztosítanak a fogyasztó részére.
Az álláspontok megegyeznek, de a másik állásfoglaláshoz képest a fő különbségként a termék előre csomagolt jellegét említi, illetve azt, hogy nem az értékesítés pillanatában dől el a csomagolószer felhasználása, mint ahogy az a műanyag hordtasak esetében történik. Lehetséges, hogy akár teljesen azonos műszaki paraméterekkel rendelkezik a műanyag hordtasak és az előre csomagolt áru esetén használt műanyag zacskó, a felhasználás határozza meg a díjtételt.
Fogyasztó megnevezés alatt a műanyag hordtasak fogalom meghatározása szempontjából a kiskereskedelmi értékesítést és azon belül a vásárlót kell érteni. Ez összhangban van a Ptk. szerinti fogalom meghatározással.
A büfé, hentespult, pékség mind értékesítési pontnak minősül, viszont a termelő üzem nem minősül annak, amennyiben előre csomagolt terméket állít elő.
Uzsonnás és mélyhűtött áru tárolására (jellemzően húsáru vagy gyümölcs csomagolására kerülnek felhasználásra a fagyasztóba behelyezést megelőzően ezek a cikkek) szolgáló zsák és tasak milyen díjtétellel adózik 2021. július 1-ét követően?
Az egyik állásfoglalás alapján a kereskedelemben kapható uzsonnás vagy mélyhűtő zacskók, továbbá a bármilyen célra forgalmazott műanyag zacskók (szemeteszsák, futár tasak, tisztított ruhát védő műanyag zsák stb.) nem tartoznak a műanyag hordtasakok közé, mivel nem felelnek meg maradéktalanul a fogalommeghatározásban meghatározott feltételeknek. (Nem a bele helyezendő áruk értékesítési pontján biztosítják azokat a fogyasztóknak a megvásárolni kívánt árukhoz.) Ezek a termékek változatlanul a műanyag csomagolószerek közé tartoznak és 57 Ft/kg a termékdíjtételük.
A másik állásfoglalás úgy véli, hogy az adott műanyag zacskó (ha nem minősül hajlékonyfalú műanyag hűtőtáskának vagy hűtőtasaknak) a magasabb 1900Ft/kg-os díjtétellel adózik.
Milyen módszerrel határozhatja meg a kötelezett a kötelezettség mértékét az olyan termékek esetén, amelyek csomagolási funkciót tölthetnek be a termékek értékesítési pontján, VAGY egy termelő üzemben, gyárban is? Elfogadható módszer-e a kötelezettség megállapítására, hogy a vevő nyilatkoztatásra kerül a felhasználás módjáról és helyéről a kötelezett által? Kit terhel a felelősség abban az esetben, ha a csomagolást végző nem a kötelezett felé tett nyilatkozatnak megfelelően jár el?
Az egyik állásfoglalás szerint a műanyag 57 Ft/kg-os termékdíjtétele alá az a műanyag csomagolóeszköz tartozik, amely nem minősül műanyag hordtasaknak, vagyis az a műanyag zacskó, amelyet nem az értékesítési ponton biztosítanak a fogyasztó részére, hanem az áru előállítását végző gyárban töltenek meg és zárnak le. Például a száraztésztát gyártó vállalkozás műanyag tasakba vagy zacskóba csomagolva hozza forgalomba a száraztésztát), és ide tartoznak a nem műanyag hordtasakként, hanem egyéb célra forgalmazott műanyag zacskók. A műanyag hordtasakok általában tömbösített vagy rollos kiszerelésűek. Ezzel együtt, ha a gyártó a termék értékesítési számláján hordtasak (könnyű vagy nagyon könnyű, esetleg 50 mikron feletti falvastagságú műanyag hordtasak) árumegnevezést alkalmaz, akkor az egyértelműen kifejezi a vevő számára, hogy milyen csomagolóeszközt vásárol.
2021. július 1-ét megelőzően is volt különbség a nyilvántartás vezetési és díjtétel tekintetében az eladótéri műanyag zsák és zacskó (CsK kód első jegye: B) valamint a műanyag bevásárló-reklám táska között (CsK kód első jegye: M). A módosítással annyi változás következett be, hogy egységesen 1900 Ft/kg díjtétellel adóznak, kivéve a biológiailag lebomló műanyagból készült műanyag hordtasak esetén 500 Ft/kg.
A Ktdt. nem ír elő nyilatkozattételi kötelezettséget a kötelezett vevője számára, ennek ellenére a felek a gazdasági esemény pontos leírása érdekében szabadon megállapodhatnak és egymásnak nyilatkozatot tehetnek. 2021. július 1-je után a megrendeléseken, és árlistákon, számlákon a Ktdt. szerinti termék-megnevezéseket célszerű alkalmaznia későbbi jogviták elkerülése és a gazdasági esemény pontos leírása érdekében. (Pl. 13 mikron falvastagságú nem biológiailag lebomló műanyagból készült nagyon könnyű műanyag hordtasak, stb). Célszerű a számlán a termék CsK kódjának feltüntetése, amellyel röviden és egyértelműen leírható a termék (előző példánál maradva: N041014). A műanyag hordtasak árumegnevezést csak akkor alkalmazzák, ha a Ktdt. szerint műanyag hordtasakról van szó és fordítva, ha nem műanyag hordtasakról van szó, akkor más árumegnevezést alkalmazzanak (pl. műanyag tasak, műanyag zacskó).
A kötelezett felelőssége az általa forgalomba hozott termék pontos és jogszerű meghatározása, megnevezése és ennek alapján a termékdíj-kötelezettség teljesítése. Amennyiben a vevő rendeltetésétől eltérően használja fel a megvásárolt termékeket, azért az eladót nem terheli felelősség.
A másik állásfoglalás a fentiekkel teljesen egyet értve a következő nézőpontokat is vázolja állásfoglalásában. A termékdíj törvény a műanyag hordtasak termékáramhoz kapcsolódóan nem állapít meg a kötelezettre vonatkozó eltérő szabályt. Fő szabály szerint a csomagolószer gyártója, mint első belföldi forgalomba hozó (saját célú felhasználója, bérgyártás esetén bérgyártatója) a termékdíj kötelezett. Azaz neki kell tudni igazolnia azt, hogy jogszerűen állapította meg a csomagolószer termékdíj tételét, adott esetben 1900 Ft/kg díjtételű műanyag hordtasakot, vagy 57 Ft/kg díjtételű műanyag zacskót értékesített.
E felelősségére és kötelezettségére tekintettel még meglévő vevői nyilatkozat esetén sem hárul át egy esetleges, vevői nyilatkozatot követő eltérő felhasználás miatt a kötelezettség a vevőjére.
A vevői nyilatkozat ugyanakkor polgári jogi jogvita esetén, mint a bizonyítás eszköze kulcsfontosságú is lehet, hiszen ezzel bizonyítható, hogy az adott ügylet során a felek között létrejött, (akár kölcsönös) nyilatkozattételének megfelelően az eladó úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható.
Álláspontom szerint a feleknek célszerű minél pontosabban, részletesebben rögzíteni a gazdasági eseményt, így egyértelmű, hogy az eladó milyen csomagolószert szándékozott/szándékozik eladni, a vevő milyen csomagolószert vett/vesz.
A termékdíj törvény a kötelezettre nézve állapítja meg a nyilvántartás vezetésével kapcsolatos kívánalmakat és rögzíti, hogy a kötelezettség teljesítésének ellenőrizhetősége céljából a valóságot tükröző nyilvántartást kell vezetni.
A nyilatkozattétel lehetősége mellett, 2021 július 1-e után a megrendeléseken, árlistákon, számlákon a törvény szerinti megnevezéseket célszerű alkalmazni, a terméket a legpontosabb meghatározni, például utalva a termék falvastagságára {nagyon könnyű, könnyű (ez csak biológiailag lebomló lehet), illetve műanyag hordtasak.} Ha nem műanyag hordtasakról van szó a műanyag zacskó, táska megnevezéseket érdemes használni. A számlán csak a termékek CsK kódjának feltüntetése egyértelműen kifejezésére juttatja, hogy milyen termékről van szó. A nyilvántartásnak is tükröznie kell az eltérőséget, alkalmasnak kell lennie a különböző CsK kód alá tartozó termékek adatainak elkülönített kezelésére (megnevezés, vámtarifaszám, CsK kód, egységnyimennyiség, termékdíjtétel és összeg, termékdíj kötelezettség keletkezése, megfizetése stb.).
Azoknál a termékeknél, amik csomagolási funkciót tölthetnek be akár az értékesítés helyén, akár egy értékesítési pont nélküli termelő üzemben, és a vevő átvállalási szerződést kíván kötni ezekre a cikkekre, akkor a saját nyilvántartásában az eredeti kötelezett milyen CsK kódon tartsa azokat a termékeket nyilván?
Az egyik állásfoglalás szerint a műanyag hordtasak és a műanyag zacskó két külön termékdíjköteles termék és eltérőek a rájuk vonatkozó szabályok, kódszámok és díjtételek. A két anyagáram nem keverhető egymással.
A másik állásfoglalás szerint az átvállalási szerződésben a feleknek pontosan meg kell határozniuk az átvállalással érintett termékeket, (CsK kód első három karakterét), így állaspontom szerint, mindkét fél nyilvántartásában a valóságot tükrözően kell, hogy szerepeljenek a termékek, természetesen itt is a szerepe lehet a vevői nyilatkozatnak, de az átvállalás intézményéből adódóan mindkét félnek tisztában kell lennie az adott termékkel, amelyre alapítottan az átvállalási szerződés megköttetik. Ha a tartalmi elemekben változás állna be, akkor a szerződést módosítani kell.
Az ITM állásfoglalásából kitűnik, hogy gazdasági szabályozó eszközökkel kívánja a tiltás alá nem tartozó műanyag hordtasakok felhasználási szintjének tartós csökkenését elérni. A jogértelmezés a jogalkalmazó mindenkori feladata és felelőssége. A minisztérium állásfoglalás kibocsátására nem jogosult, ezért minisztériumi tájékoztatásokban foglaltakra a jogalanyok és a hatóságok nem hivatkozhatnak, azok nem használhatóak fel peres vagy közigazgatási eljárás során. A NAV által kiadott válaszlevél tartalma szakmai véleménynek minősül, kötelező jogi erővel nem bír.
Összességében sajnos elmondható, hogy egyik állásfoglalás sem határozza meg egyértelműen a hordtasak és a zsákok, zacskók közötti elhatárolás minden kétséget kizáró módszertanát. Sajnos ez a probléma abból adódik leginkább, hogy sok esetben a kötelezett nem ismeri a falhasználás módját, illetve tovább nehezíti a kötelezettség megállapítását, hogy nem is biztos, hogy a vevő a felhasználó, hanem a vevő egy kereskedő, sőt, akár kereskedői láncolat is megjelenhet az értékesítési folyamatban. A kötelezettség pontos megállapításának egyetlen biztos módja lenne, ha a hordtasakok termékáramban nem az első belföldi forgalomba hozó (első saját célú felhasználó) lenne a kötelezett, hanem minimum annak az első vevője, vagy az, akinél a csomagolás ténylegesen megvalósul.
Környezetvédelmi termékdíj tanácsadó cégként, mivel elsődleges feladatunk, hogy egy ellenőrzés ne állapítson meg hiányosságokat az általunk képviselt cégeknél, a hordtasak, zacskó, tasak gyártó és behozó partereinknek minden esetben a kérdéses termékeknél a szigorúbb, 1900 Ft/kg-os díjtételt javasoljuk, illetve a vevői átvállalás lehetőségét.
Bízunk benne, hogy ezzel a szakmai tájékoztatóval segítséget tudtunk nyújtani a hordtasakokkal kapcsolatos előírásokban mélyebben eligazodni. További kérdésük esetén a Green Tax Service Kft. csapata rendelkezésükre áll a termékdíjjal kapcsolatos kérdések megválaszolásában.
Declaration
The Green Tax Service Ltd. hereby declares that the person compiling this professional information material performed the task to the best of his knowledge, trying to compile the deepest analysis based on the information, and acted with the expected care and caution.
This summary does not contain the regulations provided for in the Complete Product Fees Act and its implementing decree, only its most significant points. Its purpose is not to cite the references to completeness and legal norm in detail, but to provide practical guidance, the primary purpose of which is clarity.
A GREEN TAX SERVICE Kft. tájékoztatja az olvasót, hogy a jelen összefoglalóban leírt megállapítások, vélemények, javaslatok jogalkalmazói értelmezését, gyakorlatát és szakmai véleményét tükrözi, melyek szakmai véleménynek, ajánlásnak, iránymutatásnak minősülnek, de jogi kötőerővel a jelen összefoglalóban foglaltak nem rendelkeznek. A GREEN TAX SERVICE Kft. az esetleges hibákért, hiányosságokért a felelősségét kizárja.
Green Tax Service Ltd. excludes its liability for possible errors and omissions. GREEN TAX SERVICE Kft. has no competence to interpret the legislation, it does not bind the courts or authorities in a possible legal dispute.